Cukkinis kuglóf

Elkészítési idő: 1,5 óra 

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt, 15 dkg kristáycukor, 4 db tojás, 10 dkg reszelt cukkini, 1 dl étolaj, 1 dl tej, 1 csomag sütőpor, 1 mokkáskanál só,  2 evőkanál citrom leve 

Hozzávalók a tetejére:

2 evőkanál teavaj, 80 dkg étcsokoládé 

Elkészítése:

A cukkinit megpucoljuk, majd egy kisebb lyukú reszelőn lereszeljük. 

A tojásokat ketté választjuk, a tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük., majd félretesszük. A tojássárgáját fehéredésig felverjük a kristálycukorral, majd hozzáöntjük a citrom levét, a hideg tejet és az olajat is. A száraz hozzávalókat, azaz a lisztet és a sütőport összekeverjük és beleszitáljuk a tojássárgás masszához, majd összedolgozzuk. Végül a habbá vert tojásfehérjét is óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük. A kuglófformát kivajazzuk, kilisztezzük és beleöntjük az elkészült tésztát. Előmelegített sütőben, 180 fokon 35-40 percig sütjük. Ha nem bízunk a sütési időben nyugodtan végezzünk tűpróbát. Ha megsült kivesszük a sütőből és pár percig a formában hagyjuk hűlni, majd pár perc után kiforditjuk. Langyosra hűtjük és amíg hűl elkészítjük a csokoládé öntetet a tetejére, méghozzá gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét a vajjal és a langyosra hűtött kuglófra öntjük tetszés szerint. 

Hagyományos kókuszkocka

Tepsi mérete 35 x 22 cm Elkészítési idő: 90 perc  Hozzávalók a tésztához 20-25 darabhoz: 40 dkg liszt, 20 dkg kristálycukor, 10 dkg vaj 10 d...