Törökméz újragondolva


Hozzávalók (egy 20x30 cm-es ostyalaphoz):

3 db tojásfehérje

​20 dkg kristálycukor

​20 dkg akácméz

​2 evőkanál citromlé

​1 teáskanál vaníliaaroma

​10 dkg mandula és mogyoró (vegyesen)

​2 db 20 x 30 cm-es ostyalap

Elkészítése:

1. A mandulát és a mogyorót egy száraz, tapadásmentes serpenyőben, közepes lángon illatosra pirítjuk. Figyeljünk rá, mert hamar megéghet! Ha kész, félretesszük és hagyjuk teljesen kihűlni.

2. Kibélelünk egy megfelelő méretű tálcát folpack fóliával, és óvatosan belehelyezzük az első darab ostyalapot.

3. A tojásfehérjéket egy robotgép keverőtáljába öntjük, és a legmagasabb fokozaton 2-3 perc alatt habosra felverjük. Ekkor hozzáadjuk a kristálycukrot és az akácmézet. A gépet nem kímélve, kitartóan keverjük a masszát 15-18 percig, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Ez a lépés a legfontosabb, hiszen akkor vagyunk kész, ha egy kifejezetten kemény, masszív, nem folyós habcsók állagot kapunk.

4. A kemény habhoz hozzáöntjük a citromlevet és a vaníliaaromát, majd a géppel további 3 perc alatt alaposan összedolgozzuk.

5. Egy nagyobb lábasban vizet forralunk. Erre rátesszük (vagy beleállítjuk) a habot tartalmazó tálat úgy, hogy az alja ne érjen közvetlenül a forró vízbe, csak a gőz érje. Egy spatula segítségével, folyamatosan kevergetve főzzük a masszát pontosan 30 percig.

6. A főzés során látni fogjuk, hogy a hab térfogata kissé csökken, az állaga pedig sűrű, ragacsos lesz. Úgy ellenőrizzük a kész állapotot, hogy felemeljük a spatulát, ha a lecsorgó massza összefüggő szálat képez, ami nem törik el, de már nem is folyik, akkor levehetjük a gőzről.

7. A forró masszához azonnal hozzáöntjük a pirított mandulát és mogyorót, gyors mozdulatokkal összeforgatjuk, majd rásimítjuk a tálcára készített ostyalapra. Itt nagyon gyorsan kell dolgoznunk, mert a krém nagyon gyorsan köt!

8. A krém tetejére ráhelyezzük a második ostyalapot, és a kezünkkel óvatosan, de határozottan rányomkodjuk. A folpack széleit felhajtjuk, az egészet szorosan körbetekerjük, majd a tetejére egy nehezéket (például egy nehezebb vágódeszkát vagy könyvet) teszünk.

9. Hagyjuk teljesen kihűlni a pulton, majd utána tesszük a hűtőbe legalább 2 órára.

10. Miután letelt a hűtési idő, kibontjuk a fóliából, és egy éles, recés késsel szép, egyenletes szeletekre vagy kockákra vágjuk.

Tippek a tökéletes végeredményhez:

1. A tojásfehérje felverése előtt ellenőrizzük, hogy a keverőtál és a robotgép karjai teljesen zsírmentesek legyenek, különben a hab nem fog kellően keményre felverődni.

2. Ha a törökméz nagyon ragadna a vágásnál, a kést mátsuk meleg vízbe, vagy kenjük át egy pillanatra vékonyan étolajjal minden vágás előtt. Így gyönyörű, tiszta éleket kapunk.

3. Bátran kísérletezhetünk más magvakkal is. A mandula és mogyoró mellett a pirított dió vagy akár a pisztácia is isteni, különleges ízt ad neki.

4. A kész törökmézet érdemes sütőpapírral elválasztott rétegekben, jól záródó dobozban tárolni a hűtőben, így az ostya napokig ropogós marad, és a szeletek sem ragadnak össze.

Csokoládés diós perecek

Ez a házi készítésű csokoládés perec össze sem hasonlítható a bolti, futószalagon gyártott, sokszor száraz és aromákkal teli kekszekkel 😊 A...