Kolbászos húsvéti falatkák

Elkészítési idő: 1 óra 

Hozzávalók 10 db falatkához: 

1 csomag leveles tészta, 1 db felvert tojás a kenéshez

Hozzávalók a töltelékhez:

20 dkg krémes állagú túró, 10 dkg krémsajt, 5 szelet kolbász, 1 csipet őrölt kömény, 0,5 kisebb fej lilahagyma, só, bors ízlés szerint

Elkészítése:

A leveles tésztát kibontjuk, kihajtjuk (nem nyújtjuk) majd egy 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk ki belőle. A kiszaggatott korongok felét sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. A másik feléből újabb 4 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk ki és itt ebben az esetben a külső peremre lesz szükségünk. A korongokat lekenjük felvert tojással, majd mindegyikre ráhelyezünk egyet a peremből és azt is lekenjük tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük és kihűtjük.

Elkészítjük a tölteléket is, méghozzá úgy, hogy egy tálban összekeverjük a túrót, a sajtot, a kolbászokat, a sót, a borsot, az őrölt köményt, a kockákra vágott lilahagymát és botmixer segítségével alaposan leturmixoljuk. Ha ezzel kész vagyunk és kihűlt a leveles tészta is, akkor a tölteléket egy habzsákba tesszük és megtöltjük a tésztákat. Tetejét díszíthetjük friss salátával

Megjegyzés: a peremre azért van szükségünk, hogy kényelmesen bele tudjuk tölteni a kolbászos tölteléket.

Rusztikus fehér kenyér

Hozzávalók az előtésztához: 20 dkg BL80 liszt  10 dkg BL55 liszt  10 dkg BFF 55 rétesliszt  4 dl víz  1 dkg friss élesztő (10 gramm) Hozzáva...