Rózsafánk

Elkészítési idő: 60 perc 

Hozzávalók 20 darab fánkhoz:

25 dkg liszt, 17,5 dkg tejföl, 1 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 6 dkg margarin, 3 db tojássárgája, 1 csipet só továbbá 7 dl étolaj a sütéshez, ízlés szerinti lekvár a tetejére és porcukor a hintéshez

Elkészítése:

Egy tálban a lisztet és a margarint elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt alaposan összedolgozzuk, így egy puha, lágy tésztát kapunk, amit folpackba csomagolva 20 percre hűtőbe teszünk. Ha letelt az idő elővesszük a tésztát és enyhén lisztezett felületen 3-4 mm vastagságúra kinyújtjuk. 

Szükségünk lesz 3 db különböző átmérőjű kiszúróra vagy pogácsaszaggatóra 3-4, illetve 5 cm-esre. Mindhárom méretből készítünk egyet, majd egy olló segítségével a tésztakorongokat 4 helyen egymással szemben 0,5 cm mélyen bevagdaljuk. A korongok közepét picit megnedvesítjük, majd egymásra helyezzük őket méret szerint úgy, hogy alul lesz a nagyobb, középen a közepes méretű és felül a kisebb.

Az elkészített fánkokat középen az ujjunkal összenyomjuk, hogy ne essenek szét.

Ha elkészültünk felforrósított olajban kisütjük, úgy hogy a kisebb koronggal lefelé helyezzük őket az olajba és ha már szépen szétnyíltak akkor megfordítjuk, majd aranybarnára sütjük.

A kisült fánkokat még melegen meghintjük porcukorral és ízlés szerint lekvárral kínáljuk. 

Megjegyzés: fontos, hogy az olaj forró legyen (160 fok körüli), és hosszú ideig sem szabad sütni, mert kiszáradhatnak.

Szerpentin fánk

Elkészítési idő: 1 óra  Hozzávalók 45-50 darab fánkhoz: 35 dkg liszt, 8 dkg porcukor, 2 db egész tojás, 0,7 dl tej, 3 evőkanál rum, csipet s...