Narancsos, vörösboros pecsenyekacsa egészben sütve

Elkészítési idő: 2 óra

Hozzávalók 4 személyre:

1 kisebb pecsenyekacsa, 2 db nagyobb narancs, só, bors ízlés szerint, 1 evőkanál kristálycukor, 2,5 dl vörösbor, 1 dl víz 

Elkészítése:

A kristálycukrot egy lábasba tesszük, majd a vörösbort és az egyik narancs kifacsart levét is hozzáöntjük és addig melegítjük, amíg a cukor teljesen fel nem olvad.

A kacsa bőrén a hájasabb részt bevagdaljuk és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd leöntjük a narancsos öntettel. A másik narancsot felkarikázzuk és a hús mellé tesszük. Az 1 dl vizet is beleöntjük a tepsibe, a kacsát alufóliával letakarjuk és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Legalább 1,5-2 órát így sütjük. Hústűvel ellenőrízzük, hogy puha-e már (úgymond könnyen bele tudjuk-e szúrni a tűt) és ha már puha levesszük róla a fóliát és pirosra sütjük. 

Hagymás burgonyával és párolt lilakáposztával kínáljuk, illetve naranccsal díszíthetjük.

Rusztikus fehér kenyér

Hozzávalók az előtésztához: 20 dkg BL80 liszt  10 dkg BL55 liszt  10 dkg BFF 55 rétesliszt  4 dl víz  1 dkg friss élesztő (10 gramm) Hozzáva...