Elkészítési idő: 4 óra
Hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomliszt, 2,5 dl langyos víz, 1 csipet cukor, 2,5 dkg friss élesztő, 1 teáskanál só, 2 evőkanál étolaj
Hozzávalók a feltéthez:
40 dkg hámozott konzerv paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 5-6 evőkanál olívaolaj, só, bors ízlés szerint, 15 dkg trappista sajt, 20 dkg csípős szalámi, 2-3 darab pepperóni (erős paprika)
Elkészítése:
Először is elkészítjük a pizzatésztát, ehhez felfuttatjuk az élesztőt cukros, langyos vízben és amint felfutott, hozzáöntjük a liszthez, majd hozzáadjuk a sót és 2 evőkanál olajat. Összegyúrjuk a tésztát, majd tiszta munkafelületen kidagasztjuk pár percig, hogy minél könnyebb pizzatésztát kapjunk. Ezután formázzunk belőle cipót, takarjuk le és meleg helyen hagyjuk kelni 30-40 percig.
Ezalatt elkészítjük a pizzaszószt. Felmelegítjük az olívaolajat, majd kezdjük el rajta pirítani a vékonyra szeletelt fokhagymát, amint halvány színt kapott, hozzáöntjük a konzerv paradicsomot, ízesítjük sóval, borssal, majd főzzük nagyjából 20-25 percig. Ha maradt benne nem teljesen szétfőtt paradicsomdarab, azokat széttörjük, hogy kenhető, krémes szószt kapjunk.
Ha megkelt a tészta 3 felé vesszük, így kapunk 3 db 20 cm-es tésztát. Szórjunk egy kevés lisztet a munkafelületre, és kezdjük el rajta nyújtani kerek formára, kenjük ki olajjal a tepsit, majd helyezzük bele a kinyújtott tésztát.
A paprikát és a szalámit vékony szeletekre vágjuk a sajtot pedig lereszeljük. Kenjük meg a tésztát vékonyan a pizzaszósszal, majd megszórjuk a szalámival, a pepperónival, és végül a reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben, 200 fokon (légkeveréses sütőben), 15-20 perc alatt készre sütjük, majd szeletekre vágva forrón tálaljuk.